Címkefelhő
Feedek
Megosztás

Nem adhatod fel !!!!!

A hét elején volt nálam egy szívemhez közel álló nőszemély Imádja őt mindenki a jó szívéért, humoráért. Ahová beteszi a lábát, ott vidámság, jó kedv lesz. Szóval ő, ő, akiből egy van és egyéniség. Az élet ugyan nem habos torta számára, de állja a sarat és megpróbál mindenből a legjobban kijönni. Most olyan helyzetbe került, amit nehéz megemésztenie, feldolgoznia. Nem csak neki, hanem mindenkinek, aki a környezetében él, mozog, lakik és szereti. Persze, tudom, kis hazánkban és a Földön egyre több a rákos betegek száma és elméletileg nincs rá gyógymód. El kell fogadnunk, hogy környezetünkben is vannak, lesznek rákos betegek. Zárójelben mondom, szerintem van gyógymód, csak a gyógyszeripar a fegyverkereskedelem után a második legnagyobb üzlet. Szóval nem érdek, hogy az emberek gyógyuljanak. Nevezzük a barinőmet Piroskának. Piroskát szegényt a vérszomjas, szörnyeteg farkas kiszemelte magának. Belülről testét éles fogaival marcangolja apró, burjánzó rákos sejtek formájában. Én úgy gondolom, ilyenkor az emberek a hír hallatán kétségbeesnek. Hogyan tovább? Van e értelme az életének? Kezeltesse magát, vagy élje az életet, amíg lehet? Annyi kérdés felmerül és fogalma sincs, hogyan döntsön. Kétségek közt vergődve viseli az érzelmi fájdalmat, félelmet, amit az előre nem látott tortúra, tehetetlenség, okoz. Lelki szemei előtt látja magát csont soványan, halál fehér bőrrel , erőtlen testtel. Talán ilyenkor átfut minden beteg agyán a gondolat, FELADJA. De jó döntés a tudatos halál választása? Valóban nem éri meg vállalni a gyógyulás reményének lehetősségét? Nem hiszem, hogy a biztos halál kellemesebb lehetősség, mint a gyógyulás. Mert a rák leküzdhető! Akarni kell !!! Szembenézni vele és vállalni a gyógyítással járó kellemetlenségeket. Időben diagnosztizált, gyógyított daganatos betegek boldogan élnek még sok-sok évet közöttünk egészségesen. És ez jó neki, családjuknak, barátaiknak A harcot legtöbben nem egyedül küzdik meg. Családtag, barát, szomszéd, munkatárs, mind segít, támaszt nyújt. Hónapokig tartó nehéz menet elé kell nézniük a kezelések alatt, de a tudat, hogy nincsennek egyedül erőt adhat. Így hát kedves „Piroska „ nem adhatod fel, mert nem! Az embereknek, családodnak szüksége van rád,mint ahogy neked is szükséged van rájuk. Meggyógyulsz ! Csak ne add fel !

Ég a tűz !!

Tegnap egy rendezvényen voltam, ahol saját verseiket szavalták el az amatőr költők. Tökéletesek voltak a versek. Gyönyörűen szavakba öntve, tartalmas mondanivalóval rendelkeztek. Nem voltunk sokan, de a hangulat kellemes, meghitt volt. Ahogy ott ültünk a tűz körül és a megzenésített versek előadását hallgattuk, elgondolkoztam múltunk, jelenünk, jövőnk lehetősségein. Ezek a gondolatok nem csak bennem kavarogtak. Ahogy elhalkult zene közöttünk ülő barátunk megosztotta velünk gondolatait a tűzről. Mi köze a tűznek életünkhöz? Hozzánk emberekhez? Nem is gondolnánk milyen sok. Tűz nélkül megfagynánk. Ő ad fázó testünknek meleget. Ő az aki segít elkészíteni ételünket. Gondoskodik téli estéken a szoba melegéről. Általa tapasztalhatjuk meg a szélsősségek pusztító hatását. Szelíd lángja egy pillanat alatt mindent felperzselő, pusztítást végezhet ha tiszteletünkkel, figyelmünkkel nem ő a központ. Ő körülötte énekeltünk gitár kísérettel osztálytársainkkal, barátainkkal a nyári táborban indulókat. Emlékszel még hangulatára? Az összetartozás érzésére? A romantikára? Éjszakai állatok halk neszezésére? Szúnyogok zümmögésére? Ugye milyen jó visszaemlékezni rá? Mára már kevés a tűz. A családok gázzal főznek. A lakások melegét csövekben áramló víz biztosítja. Mindenki rohan és kevés az idő. A gyerekek számítógép előtt töltik idejüket, vagy kulccsal a zsebükbe az utcán unatkoznak. Már szenvedély sincs. Csak közöny. A tűz elvesztésével elfelejtettük mennyire fontos az odafigyelés? Nincs már összetartozás és romantika. Közösség. Talán gyerekeink azt se tudják mi a szalonnasütés? Milyen érzés a kormos zsír csöpögtetése kenyerükre. A szél fújta füst fojtogatása, marása. Más lenne az élet, ha tüzet nem hagynánk meghalni? Szerintem igen. Megtanulnánk újra gondolkozni, beszélgetni, bízni. Egymásra figyelni és egymásnak segíteni. Együtt érezni. Kell a tűz! Ő az élet és a halál. Most tavasz van. Menj ki a családdal a kertbe, gyújts tüzet és mutasd meg gyerekeidnek a lángot. Mutasd, hogy van élet idegeskedés, magány, internet nélkül is. próbáld ki! Szerintem mindenki élvezni fogja.

Gyermekvállalás

 

A család tervezés talán az egyik legfontosabb esemény két fiatal életében. Mikor érkezzen a kisbaba, és milyen körülményeket tudnak a szülők, nagyszülők biztosítani az új jövevénynek. Sajnos a mai egészségügyi ellátás nem a legszínvonalasabb ha Tb lehetősségeivel élnek a leendő szülők. Azok a párok akik anyagilag megtehetik egész biztos magán orvoshoz járnak a kilenc hónap alatt egész végig. Mert megtehetik. A kilenc hónap orvosra, vizsgálatra költött kiadásai 100-500 ezer forint között mozoghat átlagban. És akkor még nem beszéltünk a kisbaba számára vásárolt ruhákról, pelenkáról, kiságyról és még ami ilyenkor nélkülözhetetlen. Mit tehetnek a fiatalok, hogy ne stressz és nélkülözés legyen az életük része? Nyugalomban, boldogságban várják az újszülött érkezését. Tervezzék meg jövőjüket! Takarékossággal , előrelátással sok lehetősségre felkészülhet az ember. A magán orvosi kiadásoktól kezdve iskoláztatásig. Minden csak az emberi leleményesség, kreativitás széles tárházától függ! Jelenleg a pénzügyi piacon egyetlen olyan befektetés létezik ami széles területen kihasználható és még az adókedvezmény révén magas hozamot is biztosít rövid lekötés által. Tájékozódj! Mert a gyermek felelősséggel, lemondással, áldozat hozatallal jár. De előrelátással kényelmetekről, biztonságotokról, egészségetekről gondoskodsz.

Kérdésed van, keress bátran:)

Széttört magvak

 

Itthon, Magyarországon egyre több a válás.Már nem tolerálunk , nem nyelünk úgy mint szüleink, nagyszüleink. Talán hamarabb is bedobjuk a törülközőt mint kellene. Nem törődve semmivel , egy dologra összpontosítunk . Hogy a mi akaratunk , érdekünk győzzön a másikéval szembe. Erővel, rafinériával mindent bevetünk annak érdekében, hogy a másiktól amit csak lehet kicsikarjunk. Sokszor nem is az igazságosság, vagy a anyagiak miatt. Épp csak azért,hogy fájdalmat okozzunk. Káröröm,és kielégülés enyhíti sértődöttségünket a másik vergődését, kínját látva. De számomra felfoghatatlan , és elfogadhatatlan amikor gyerekeket vonnak be a szülők ebbe a játszmába. Az amikor pénzzel, vagy bármi mással az egyik szülő a másik ellen hangolja közös gyermeküket. Ez a nevelési mód szerintem kihat a gyerek egész életére.
Ilyen neveltetéssel nem hiszem,hogy sok jót várhat bármelyik ős idősebb korában ha segítségre lenne szüksége.De mi a helyzet,ha két közös gyermek van egy családban?
Míg régebben egyértelmű volt ,hogy a gyerekek az anyjuknál vannak igazán jó helyen, ez az álláspont mára megváltozott.
Mert előfordulhat az is ,amikor az apa nagyobb odafigyeléssel, szeretettel tanítja, neveli a csemetét mint a nő, aki addig az anyai szerepet betöltötte.
És az is előfordulhat,hogy a két közös gyermeket szét választva , mind két szülő felelősséget vállal egy -egy gyermekért. Nem tudom ki találta ki ezt a megoldást és mit szólnak hozzá az okos gyermek pszichológusok. Bennem felmerült egy kérdés. Nem okoz ez a fejlődésükben valami káros hatást? Nem elég nagy trauma a szülők szét válása? A biztonság, stabilitás mellet , még a testvéri kötödés elvesztése is? Bele gondolt már valaki az ilyen gyerekek érzéseibe? Nem lehet magányos annak a kicsinek, kamasznak az élete, akit még a testvérétől is elszakítanak ? Tudom. Van láthatás,és nyári, téli szünet. És ez elég? Vagy csak arra jó ,hogy azt gondoljuk mindent megtettük a gyerekek érdekében. 
Ha végig gondoljuk saját életünket , rájöhetünk arra,hogy akikkel nem vagyunk naponta együtt azokkal egy idő után már nem ápoljuk a kapcsolatunkat Valahogy elmaradnak a közös élmények, beszélgetések. Ahogy látom, ez jellemző a ketté választott gyermekekre is. No , de mi lesz akkor ,ha felnőnek? Lesz összetartozás, egymásra odafigyelés? Közös karácsony ,és testvéri kötődés? Vagy mind kettő számára egy idegen többet fog jelenteni?
Ezek a gyerekek felnőtté válásuk után , milyen képet látnak maguk előtt a családról? Hogy fogják elképzelni a közös életüket egy másik emberrel,és a gyerekeikkel? Nem hiszem,hogy lesz konkrét kép. Inkább sok minden más. Bizonytalanság, félsz, magány, vágyakozás. Remény, sérülés, csalódottság. 
Nem érdemel meg egy ember se ilyen jövőt. A válás elkerülhetetlen sokszor. De talán saját ,önző érdekünket háttérbe szorítva a gyermekek érzelmi életét nézve kellene döntenünk.
Ebben minden szülőnek egyet kellene érteni . Hisz csak az a jó szülő ,aki figyel gyermekére. Aki jót akar ,és tesz is azért,hogy jó példával szolgáljon.
A gyerekből olyan felnőtt válik, amilyenek mi vagyunk. Mert a mi érzéseinket, gondolkodás módunkat, látásmódunkat , mi tápláljuk beléjük. Velünk nőnek fel,és tőlünk tanulnak. 
Hát mutassunk példát. Ügy ,hogy büszkék lehessünk rájuk ,és saját magunkra is:)

Szét hullott családok


Nem tartom magam jó anyának. A gyerekeimmel állandóan vitám van. Talán generációs probléma csak , de az is lehet,hogy teljesen más.s Nem érzik érzik tanácsaim, cselekedeteim mögötti jó szándékot, tapasztalatot. Mennének a saját fejük után. Talán mi is ilyenek voltunk:)
Ahogy beszélgetek más velem egyidős szülőkkel vannak akiknél ez a szülő- gyerek kapcsolat még rosszabb, vagy teljesen megszűnt.
Mi lehet az oka? Ezen töröm az agyam már egy jó ideje.. Mit kellene nekik, vagy nekem tennem, hogy utódaink megértsék nem rosszat akarunk. És mi vezethetett el egy szoros kötelékkel , rendelkező családot a széthúzáshoz, elidegenedéshez?
Mi szülők hibázhattunk?
Ha vissza gondolok azokra az évekre, amikor kicsik voltak a gyerekeim előfordulhatott ez is. Akkoriban eléggé zűrös volt az anyagi hátterünk, ami miatt állandóan dolgoztam. Nem kaptak meg mindent, de próbáltuk megadni amit csak tudtunk. Talán ,ha többet játszottam , beszélgettem volna velük más lenne a helyzetünk?
Vagy bárhogy is cselekedtem volna annak idején a kapcsolat romlása mindenféleképp bekövetkezett volna? Nem tudom:(
A világ amiben élünk nagyon anyagias, erőszakos lett. Olyan iramot diktál a média ,és a divat, amit sok szülő nem képes követni. Megteszi amíg bírja. Erőn felül bevállalunk hitelt, plusz munkát annak reményében,hogy gyerekünk értékelni fogja fáradozásunkat. Képesek vagyunk nekik megadni azt, ami számunkra lehetetlen. De meddig lehet ezt így csinálni? Eljön az idő mikor belefáradunk. Nem bírjuk az iramot ,és a lehetősségeink is korlátozottak lesznek. Rájövünk, hogy nem jó úgy ahogy eddig támaszt nyújtottunk számukra. Szeretnénk, ha a saját lábukra állnának . Mennyire hajlandóak ők ezt elfogadni? Az én gyerekeim elfogadták. Néha vannak nézeteltérések,és viták ,de azt érzik,és tudják,hogy jót akarok. Aztán vannak azok a felnőtt gyerekek akik nem értik, miért hozták szüleik ezt a döntést. Anyjuk , apjuk ellenséggé válik számukra az által,hogy a megszokott kényelmet, igényeiket nem akarja már a szülő kielégíteni. Gyűlölködés, viszály , utálkozás ,unokákkal való zsarolás teszi tönkre azt a maradék jót ami még fellelhető ezekben a kapcsolatokban. Az ilyen mentalitással , felfogással rendelkező emberek olyan neveltetést adnak gyermekeiknek ami szerintem semmi jóra nem vezet. Egy olyan erkölcsi mintát látnak otthon a szülőtől ami a jövőjüket ,és a szülő jövőjét is lényegesen befolyásolja. Az a szülő, aki arra neveli gyerekét,hogy anyagi,és kényelmi szempontok alapján szeresse, vagy gyűlölje nagyapját, nagyanyját, vagy bármelyik rokonát saját maga alatt vágja a fát. Idővel megtapasztalhatja azt a fájdalmat, magányt, veszteséget, megaláztatást, amit a követelődző anyagias egója miatt szülei átéltek az évek során . Mikor maga tehetetlen, beteg , ápolásra szoruló , idős korában vissza gondol életére talán rájön hol hibázott, de akkor már késő lesz. Talán rájön. De az is lehet,hogy értetlenül , tele fájdalommal csalódottsággal egyedül indul el azon az úton,hol jó lenne ha valaki fogná a kézét.
A Földtől való búcsúzásként utolsó sóhajában szomorú gondolattal távozik. "Pedig én mindent megtettem! Miért ??"

Mese a cigány asszonyról, két lányáról, meg a többi emberről

 

 

Egyszer volt,hol nem volt , egy cigány asszony, aki egyedül nevelte két kis lányát. Nagy szegénységben éltek,de az asszony mindent megpróbált megadni a két kislánynak. Gombázott, csigázott, plusz munkát vállalt a melóhelyén. Mindig azon volt,hogy a két gyerekének mindene meglegyen. A két kislányból ,felnőtt nagy lány lett, akiknek más dolga nem is volt, csak a tanulás. Kettő közül egyik a magasra szárnyalt a szorgalmas tanulásával, átlagon felüli okosságával. A másik a nehezen fogadta el a húga szerencséjét. Ő a mélybe került. Az anya mindent megpróbált,hogy a két gyerekkel éreztesse,egyformán szereti mind kettőt. De a nagyobb nem hitt neki. Elfordult tőle,és kerülte. aztán egyszer csak eljött az idő,mikor minden idős embert elér a betegség. Az anya kórházba került. A kisebbik lány látogatta ,de mindent meg akart mondani, mit,hogy csináljon az anyja. Lett köztük egy kis nézet eltérés,aminek a következménye,hogy mindent otthagyva lány otthagyta az anyját a kórházban. Kis idő múlva az idős asszonyt haza engedték a kórházból,és itthon gyógyulgatott a műtétje után.
A két lány közül a kisebbik néha felhívta,meg nagyon ritkán eljött az anyához,de az asszonyt a szomszédja segítette leginkább. 
Sokan próbáltak,segíteni, az asszonynak. Sokan látogatták, süteménnyel,bonbonnal, de az asszony nem gyógyult:(Belülről ette őt a szomorúság. Vágyott a gyerekei, unokái közelségére. Vágyott rá,hogy rendeződnek a dolgok,és békében, szépen, élheti idős korát a család kötelékében. 
Remélem hamarosan eljön az az idő,és élet vidám,mosolygós, egészséges ember válik megint belőle. 
Miért írtam le ezt a mesét? Mert úgy érzem egyre több idős emberrel történik ez meg. Mit csinálnak rosszul? Mit csinálunk mi rosszul? És mi mire számíthatunk a saját gyerekeinktől?
Miért idegenedünk el egymástól,és miért fontosabb minden más mint a saját családunk idős tagja?

Családi kör

Egyszer volt,hol nem volt,volt egyszer egy kis család. Apa,anya,és egy kis fiú. Nem éltek nagy lábon,de mindenük meg volt. A szülők szeretetben ,békében nevelgették gyermeküket. Aztán egyszer történt egy kis ziccer:( Későn fizették be a villanyszámlát,ami miatt kikapcsolták náluk ideglenesen az áramot. Nem tudtak tv-t nézni, rádiót hallgatni, internetezni . Kis családunk nem ijedt meg. Szégyellették ugyan ,hogy nincs világosság ,és azon voltak,hogy rendezzék a tartozást. Élvezték ,hogy közösen tölthetik el az időt. Nagyokat kártyáztak,társasoztak a gyertya fény mellet,és jókat nevettek. Órákat beszélgettek, viccelődtek , mókáztak együtt . Nem zavarta a körülvevő sötétség őket. Aztán ennek egyszer csak vége lett. Vissza kapcsolták az áramot,és a család megint tv elé ült. Nem beszélgettek,fáradtak voltak , a szülők. A kis gyerek felnőtt azóta. De még mindig eszébe van az a pár nap,amit áram nélkül , közösen töltöttek el. Még mindig szeretne a szüleivel beszélgetni, társasozni. Élvezni a közös programokat. Érezni,hogy egymáshoz tartoznak,és számíthatnak egymásra. Szeretné megint érezni,hogy ők egy család.