Címkefelhő
Feedek
Megosztás

Így van ez mindenkivel: az emberek megházasodnak, egy kicsit még szeretnek, dolgoznak. Addig dolgoznak, amíg elfelejtenek szeretni.

Albert Camus


Mese a cigány asszonyról, két lányáról, meg a többi emberről

 

 

Egyszer volt,hol nem volt , egy cigány asszony, aki egyedül nevelte két kis lányát. Nagy szegénységben éltek,de az asszony mindent megpróbált megadni a két kislánynak. Gombázott, csigázott, plusz munkát vállalt a melóhelyén. Mindig azon volt,hogy a két gyerekének mindene meglegyen. A két kislányból ,felnőtt nagy lány lett, akiknek más dolga nem is volt, csak a tanulás. Kettő közül egyik a magasra szárnyalt a szorgalmas tanulásával, átlagon felüli okosságával. A másik a nehezen fogadta el a húga szerencséjét. Ő a mélybe került. Az anya mindent megpróbált,hogy a két gyerekkel éreztesse,egyformán szereti mind kettőt. De a nagyobb nem hitt neki. Elfordult tőle,és kerülte. aztán egyszer csak eljött az idő,mikor minden idős embert elér a betegség. Az anya kórházba került. A kisebbik lány látogatta ,de mindent meg akart mondani, mit,hogy csináljon az anyja. Lett köztük egy kis nézet eltérés,aminek a következménye,hogy mindent otthagyva lány otthagyta az anyját a kórházban. Kis idő múlva az idős asszonyt haza engedték a kórházból,és itthon gyógyulgatott a műtétje után.
A két lány közül a kisebbik néha felhívta,meg nagyon ritkán eljött az anyához,de az asszonyt a szomszédja segítette leginkább. 
Sokan próbáltak,segíteni, az asszonynak. Sokan látogatták, süteménnyel,bonbonnal, de az asszony nem gyógyult:(Belülről ette őt a szomorúság. Vágyott a gyerekei, unokái közelségére. Vágyott rá,hogy rendeződnek a dolgok,és békében, szépen, élheti idős korát a család kötelékében. 
Remélem hamarosan eljön az az idő,és élet vidám,mosolygós, egészséges ember válik megint belőle. 
Miért írtam le ezt a mesét? Mert úgy érzem egyre több idős emberrel történik ez meg. Mit csinálnak rosszul? Mit csinálunk mi rosszul? És mi mire számíthatunk a saját gyerekeinktől?
Miért idegenedünk el egymástól,és miért fontosabb minden más mint a saját családunk idős tagja?