A múlt héten találkoznom kellett egy ismerősömmel, hogy volt kolléganőm problémájára megoldást találjunk. Sikerült. Hamar letudtuk, és elkezdtünk beszélgetni. Olyan téma vetődött fel ,ami mind kettőnk számára fontos, mert neki is,és nekem is vannak gyermekei. Igaz már nem kicsik,de a mondás is úgy szól: 
" Kisgyerek kis gond, nagy gyerek nagy gond."
És mi lehet egy szülőnek a legnagyobb problémája a gyerekénél? Vagy az iskola, vagy a szeretett gyermek párja.
Nem mondom,hogy gyerekeim párválasztásával mindig egyet értettem.Sőt! A fiam szerint részben hozzá járultam , hogy az ő kapcsolatának vége lett. De ez egy másik történet. 
Mi szülők mindig jót akarunk a gyerekeinknek. Jobb életet, munkát, párt.
Azt szeretnénk, ha azokat a csalódásokat, gondokat, görcsölést amit mi átéltünk ők már nem tapasztalnák meg.
Ha nekik mindenük meglenne egyből amit mi hosszú, kitartó , spórolós munkával teli idővel kaptunk csak meg.
Elképzeljük nekik az álom társat ,aki diplomával, jó melóval,kocsival, rendelkezik. Aki mellett nem fog nélkülözni . Aki jó családból származik,és minden adott,hogy stabil , biztos anyagiak közt élhessen gyermekünk,és leendő unokáink.
De biztos,hogy ezt az álom kapcsolatot akarják lányaink, fiaink?
Biztos,hogy értékelik törekvéseinket? Elhiszik,hogy a legjobbat akarjuk számukra? Mert mi van akkor, ha jelenlegi kedvese más mint amilyen ami képzeletünkben neki a megfelelő? Ha számára egy csöves, hosszú hajú ,tetovált munkás fiú, lány jelenti a boldogságot? 
Jó ilyenkor bármi lelki terror, lebeszélés, kiakadás? Hasznos ilyenkor,ha felnőtt csemeténket befolyásolni próbáljuk afelé az elképzelés felé amit mi szeretnénk számukra? Ha családi kötelék megszakításával vagdalkozva , ellenségként kezelnénk gyerekünket ,és választott párját ? Hisz ezzel a viselkedéssel eltaszítjuk magunktól,és egyre mélyebb szakadék lesz köztünk. Bele kényszeríthetjük egy olyan helyzetbe amikor már nem is az a lényeg, számára hogy boldog legyen, hanem az,hogy neki legyen igaza. Nehéz ,és összetett dolog az emberi kapcsolatok ápolása. Nekünk, szülőknek, idősebbeknek kell bölcsnek, engedékenyebbnek lenni. Elfogadni ezt a helyzetet,és segíteni a fiatalokat. Maguktól kell,hogy rájöjjenek arra,ki,és mi teszi őket igazán boldoggá.
Ha ezt a számunkra nem tetsző kapcsolatot megpróbáljuk elfogadni, és megismerni utódunk választottját talán ez az ellenállás is megszűnik nálunk. Hisz az élet okozhat kellemes meglepetést. Gyermekünk harmonikus kapcsolatát látva feladhatjuk rögeszménket, ami végül is csak a mi képzeletünk szüleménye.
És persze az is előfordulhat,hogy kiderül nem jó senkinek ez a kapcsolat. Nem hatásosabb csendben, nyugisan, kedvesen észhez téríteni egy kamaszt? Amikor ő hozza meg a szakításról a döntést, de úgy,hogy anya csak mellette van. Nem ellene.