Címkefelhő
Feedek
Megosztás

Megszólalt a telefon.

 

 

Már rég írtam magamról. Nem mintha nem történt volna velem semmi. Sok minden történt, csak késztetést nem éreztem, hogy leírjam őket. De most igen! Napok óta arra vártam, hogy végre magam legyek és megírjam pár sorban a történetemJ                                                                                             Épp a munkahelyem ajtaját nyitom, mikor megszólal a telefonom.  Mária művésznő, volt szomszédom és munkatársam szólt bele a túloldalon. Fura volt hangja és kicsi zavar volt érezhető ahogy elkezdtünk beszélgetni. Talán még egy perc se volt a mi kis beszélgetésünk. Mégis olyan hatással volt rám, hogy azon voltam, minél előbb letehessem a telefonomat. Mária kint volt a temetőben anyám sírjánál amikor felhívott. Én ritkán jutok sajnos ki, mert számomra fontosabbak az élők. Ezért inkább mindig az öcsémhez megyek. Ez nem azt jelenti, hogy nem gondolok anyámra. Ellenkezőleg. Még mindig sokat gondolok rá és nem tudtam elengedni a mai napig se. Csak a sírját nem úgy gondozom ahogy azt a külvilág azt elvárná.  Máriám azért hívott fel, hogy az esővízzel teli, virág nélküli vázát arrébb tenné az engedélyemmel. Köpni, nyelni nem tudtam. Csak a sírás kerülgetett .  Egy ember, akivel egyre ritkábban találkozok és akinek is meg van a maga baja, szán pár percet  rám és egy halottra, akire  egyre kevesebben emlékeznek. Számomra ez megint egy bizonyíték, hogy az emberek jókJ  Mária művésznőről ezt mindig is tudtam, de ezzel a tettével meglepett. Hálás vagyok és köszönöm, hogy a barátom.  Köszönöm, hogy ember és számíthatok rá. Köszönöm, hogy felvidít és viccelődik. Köszönöm, hogy megismerhettem és együtt dolgozhattam vele. Köszönöm a közös emlékeket, segítséget amit nyújtott számomra. Köszönöm, hogy anyám emlékét még őrzi. Ez számomra sokat jelet. Máriám, megérdemled a jó életet. Kívánom, hogy meg is kapd !

Slézi Mária művésznő az angyalok vigyázzanak rád !!!

Miért nem tudom megtenni?

 

Miért nem tudom megtenni, amit már ésszel elfogadok, megértek,és mégis mindig előtör belőlem?
Talán öregszem,és érzem én is már az elmúlást? Talán már tudom,hogy semmi nem tart örökké? Talán elfogadtam a tényt,hogy öregszem, de csak racionális eszem, ami tisztában van ezzel. Talán félek az idős kornak attól az állapotától,hogy másokra lehetek későbbiekben utalva? Vagy lelkiismeret furdalásom van , amiért nem tettem meg mindent ezelőtt 2 éve anyumért. Nem tudom:( De nagyon rossz,hogy nem tudom őt elengedni. Jön egy pillanat, egy érzés, egy gondolat, egy dal és bőgök. Akkor ,és ott ahol vagyok. Nem érdekel látja,és mit gondol.Nem tudom vissza tartani sajnos:( Szeretném,ha nem így lenne. De mit csináljak? Ha van élet a halál után, és ő figyel engem,ugyan mit gondol? jó ez neki? És persze a többi szerettemnek, akik már vele vannak? Talán az a baj,hogy már nem lehetek gyerek? Már nincs aki éreztesse velem a tapasztalatlan , okíitásra szoruló fiatal énemet?
Tudom. Most karácsony van,és szép gondolatokat kellene megosztanom veletek. De így a konyhában ülve,és a holnapi napról ábrándozva megint anyu jut eszembe. Mert ő volt az aki szerette a családi összejöveteleket. Várta,és arról beszélt,hogy milyen jó lenne egy nagy közös ház, amiben együtt lakhatnánk. 
Tudom,hogy ez nembiztos, hogy jó ötlet, de amikor az ember ritkán látja szeretteit, szeretné ha az a kevés idő jól telne el. Szóval bárhogy is szeretném, nem megy. Bennem van ő ,és még élek bennem is lesz. Mert tőle kaptam ezeket az érzéseket , gondolatokat , normákat. Nem bánom ! Holnap,ha össze jön a család ,és együtt leszünk, gondolatban ő is,és a többi szeretteim is velünk lesznek.