Nagyon sokan vagyunk,akik haragban vagyunk a világgal,és ismerőseinkkel,volt barátunkkal,rokonunkkal. Régi sérelmeinket nem feledve,nyaldossuk sebeinket, és hisszük a magunk igazát. Szerintem olyan,hogy igazság nincs! Mindenkinek a maga elképzelt igaza, az amit igaznak hisz. Évek telnek el úgy, hogy a régen még jó viszonyban lévő két ember még nem is szól egymáshoz. És talán ami a legrosszabb az egészben,hogy ezzel az állapottal mások életét is befolyásolják. Gyerek nem meri keresni az anyját, barátját ,mert azzal résztvevője lenne a haragot tartók közt dúló háborúban.
Aztán egyszer csak el jön az az idő,mikor az embernek szembe kell néznie az életével. Végig gondolnia ,hogy élt, mit tett, és mit kell még tennie, helyre hoznia, lezárnia.
Nem könnyű,és gondolom fájdalmas is. De talán a legnagyobb erények közé tartozik a megbocsájtás ,és a bocsánat kérés.
Haraggal itt hagyni e földi életet, nem hoz megnyugvást egyiknek se:( Hisz a test csak ami porrá válik. Lelkünk tovább él,és tovább viszi azokat a tapasztalatokat amit ebben az életben szereztünk.
Nem hiszem,hogy a haragtartás, jó érzés, és szükséges. És abban is biztos vagyok,hogy a lelkiismeret furdalás , érzéketlenség se jó:( 
Így ezeket végig gondolva, legjobb amit tehet az ember,ha az életben nem tudott megbékélni, legalább a búcsúzásnál rendezze a viszonyt. 
Csak akkor így lehet a lelkek csatájának vége ,és békés, nyugodt , csendes a világi élettől való búcsúzás.