Házunktól nem messze kanyarog az Ipoly. Régebben nagyon sokat jártam le a partjához anyuval meg a kutyával. Aztán valahogy elmaradtak ezek a séták. Már se anyu, se kutya. Valami ellenállhatatlan vágy tegnap délután mégis kimozdított. Olyan szép idő volt. Leültem a folyó martjához és gondolkoztam. Nekem valahogy mindig a természet volt az a hely ahol a gondolataim letisztulnak. Ahol a kérdéseimre megkapom a válaszokat. Ahol jól érzem magam. Aztán fogalmam nincs minek nevezzem villant be. Talán ez is meditáció. Az jutott eszembe, hogy a folyó is olyan, mint az életünkJ Forrása a születésünk. Útja az életünk. Ahol most épp vagyunk a jelenünk és ami még hátra van a jövőnk. Zavaros, megduzzadt hömpölygő víz érzéseink, félelmeink amitől szabadulnánk, de nem megy. Erős hullámzása jelképezi szenvedélyünket, dühünket, fájdalmunkat. Türelmetlen vágyunkat egy jobb élet után. Mert ha visszatekintünk a folyóra úgy gondoljuk, eleget tapasztaltunk már. Elég a rosszból. Nehezen fogadjuk el, az élet lényegét. Tapasztalni, tanulni, változni és formálódni. Jobbá lenni. Tegnap ott ültem a parton és meditáltam. Mi vár még rám?  Letisztul forrásvizem? Megszabadulok kicsit is hömpölygő, félelmeimtől, korlátaimtól? Tajtékzó vizem valaha nyugalomra, békére talál? Lecsendesedik az óceánhoz közeledve? Vagy vad hullámai pusztítást okoznak életembe? Ha így gondolkozom életemről, tudom, hogy a munka amit befektettem gondolkozásomba, érzésvilágomba, hitembe megtérül. Az óceán torkolatához közelítve elérem célomat. Lassan, de biztosan a folyó nyugalmával haladok utamon. Kívánom neked is a megbékélt, nyugodt mederben folyó életet. Legyen az életed a boldog, kiegyensúlyozott létezést. Gondold végig forrásodtól mostanáig lefolyt életed és dolgozz vized szabályozásán.