Amikor elváltam a volt férjem magával vitte Alízomat. Akit ugyan nem akartam ,de megszerettem,és mellettem nőtt fel. Mikor kiderült,hogy nem hagyja nálam még arra is képes voltam,hogy az 50 négyzetméteres ,második emeleti lakásban szüljön kiskutyákat, hogy egy nekem maradhasson. Mind fiú lett:( Boxer, és ráadásul kan ,nem való tényleg panelba:( Ezért azt a kiskutyát, ami nekem maradt volna elajándékoztam. Őszintén szólva a üres lett a ház kutya nélkül. Valami hiányérzet , sivárság , lett a lakásban. Nagyon sokat sírtam,és még ennyi év után is sokat gondolok Alíz-ra,és a kiskutyákra. Abban az évben vettem meg a "Titok " című könyvet. Szerintem akkor majdnem mindenki azt olvasta:) Érdekes olvasmány, és működő ,ha alkalmazzuk. Úgy döntöttem,kipróbálom. Kutyát akartam. Ingyen ,és francia buldog-ot. Akinek csak lehetett ,mindenkinek arról beszéltem,hogy mit szeretnék. Aztán egyszer csak bejött:) Egy kedves kolléganőm,szólt. Az ismerősének van egy francia buldog kislánya ,és nekem adja,mert nekik nem kell. Fogtuk magunkat a gyerekekkel, és elmentünk megnézni a megunt kis leányzót. Akkor télen szerintem az volt a leghidegebb nap, és mindenhol jeges , csúszós volt az út. A Két ház talán több kilométerre is volt egymástól ,de nem bírtunk magunkkal. Szegényem csupa mocsok volt a kint tartástól. Nem volt kérdés, hogy haza hozzuk. Megbeszéltük a gazdájával, amit tudnunk kellett a kutyusról, és szépen haza hoztuk magunkkal. 
4 évet élt velünk . Nagyon megszenvedtem , amíg elfogadott ,és megbízott bennem. Sok energiát, szeretetet , törődést, kellett beleölnöm, hogy elhiggye, én nem fogom verni. Egy percig nem bántam meg, hogy bevállaltam. Ha még élne, még most is próbálnám őt kárpótolni azért a szenvedésért, amit az előző gazdája okozott neki.


Köszönöm Szvetlik Anita ,és Szvetlik Mónika , hogy megkaptam tőletek ezt a kis gyógyos Lejla kutyát.