Címkefelhő
Feedek
Megosztás

HAGYD A GONDOT:)

Gondok persze mindig vannak,
de mint a hó, elolvadnak.
Énekelj és nevess inkább,
a gondok magukat megoldják.
Karácsonyhoz nem illik a bú,
végy a kalácsból, és ne légy szomorú!

Matt Haig


HA ELMÚLIK KARÁCSONY

 

“Uram, gyöngeségeimben
te erősítesz,
amikor tapasztalom,
hogy másokon még én is
segíteni tudok”.


Karácsony után pár nappal, talán a helyi rádióban hallottam egy hírt. A lényeg csupán annyi volt,hogy ebben a kis országban ahol a népesség életszínvonala nem a legjobb idén karácsonykor minden 3. ember adakozott. Ez valami csoda:) És számomra még annál is több ! Mert ez azt jelenti,hogy az emberek nem önzőek, irigyek ,lelketlenek,és törődnek másokkal . Látják a szegénységet, elesettséget . Átérzik másik kínját, bánatát. Képesek segítőkezet nyújtani. És ez egy nemzet felemelkedéséhez nagyon fontos. Mert az a nép, aki érez, és segít, akár állaton, akár egy emberen, nemes ,és jó szívről tanúskodik. Ott idővel megszűnik a viszály, harag, gyűlölet. Persze ez nem megy egyszerűen.Talán még most utópia az egész. Csak az én naiv elképzelésem az ami hisz benne. De talán,ha nem csak az ünnep lenne ami megmozdítana bennünk valamit , akkor lenne esély egy jobb világ felé. Az év többi napján is figyelnénk a másikra, gyakorolnánk az adakozást. Nem kell hozzá sok. Egy mosoly. Vagy kinyisd az ajtót a másik előtt. A megunt ruháidat ne a kukába dobd ki. Könyvet,mit nem olvasol odaadd másnak. A kenyeret,mit nem eszel meg ne a kukába dobd. Az ki akar, talál lehetősséget az adakozásra. Nem kell ehhez más, csak szív ,és akarat. Hogy adj.

Miért nem tudom megtenni?

 

Miért nem tudom megtenni, amit már ésszel elfogadok, megértek,és mégis mindig előtör belőlem?
Talán öregszem,és érzem én is már az elmúlást? Talán már tudom,hogy semmi nem tart örökké? Talán elfogadtam a tényt,hogy öregszem, de csak racionális eszem, ami tisztában van ezzel. Talán félek az idős kornak attól az állapotától,hogy másokra lehetek későbbiekben utalva? Vagy lelkiismeret furdalásom van , amiért nem tettem meg mindent ezelőtt 2 éve anyumért. Nem tudom:( De nagyon rossz,hogy nem tudom őt elengedni. Jön egy pillanat, egy érzés, egy gondolat, egy dal és bőgök. Akkor ,és ott ahol vagyok. Nem érdekel látja,és mit gondol.Nem tudom vissza tartani sajnos:( Szeretném,ha nem így lenne. De mit csináljak? Ha van élet a halál után, és ő figyel engem,ugyan mit gondol? jó ez neki? És persze a többi szerettemnek, akik már vele vannak? Talán az a baj,hogy már nem lehetek gyerek? Már nincs aki éreztesse velem a tapasztalatlan , okíitásra szoruló fiatal énemet?
Tudom. Most karácsony van,és szép gondolatokat kellene megosztanom veletek. De így a konyhában ülve,és a holnapi napról ábrándozva megint anyu jut eszembe. Mert ő volt az aki szerette a családi összejöveteleket. Várta,és arról beszélt,hogy milyen jó lenne egy nagy közös ház, amiben együtt lakhatnánk. 
Tudom,hogy ez nembiztos, hogy jó ötlet, de amikor az ember ritkán látja szeretteit, szeretné ha az a kevés idő jól telne el. Szóval bárhogy is szeretném, nem megy. Bennem van ő ,és még élek bennem is lesz. Mert tőle kaptam ezeket az érzéseket , gondolatokat , normákat. Nem bánom ! Holnap,ha össze jön a család ,és együtt leszünk, gondolatban ő is,és a többi szeretteim is velünk lesznek.