Őszintén szólva nem így terveztem amikor ott hagytam a gyárat. Dolgozni, pénzt keresni akartam. Persze , van egy tervem, aminek a megvalósításán ügyködök. 
A gyárban már most jól keresnék,és talán az anyagi helyzetem realizálódott volna ha maradok. De! Öregszem. És érzem. Hosszú éveket már nem bírtam volna a gyár monoton, zajos, lelketlen világában. És persze szerettem volna kicsit többet élni is. A hely ahová mentem nem volt megerőltető munka szempontjából.Csak épp stabil se. Nem éreztem azt,hogy évekig biztos anyagi forrásom lesz a megélhetéshez. Arra már rájöttem,ilyenkor jobb lépni. Nem érdemes várni, mert a napok, hetek mennek csak el. Hát léptem. Így aztán munkanélküliek életét kezdtem el élni. Őszintén szólva kicsit tetszett. Jó volt pihenni az állandó hajtás után. És mivel lett időm, gondolkozni is ráértem.
Úgy döntöttem , beülök az iskolapadba. Már túl vagyok 50-en:) Jó lesz ez nekem? Nem tudom. Egy hete nyomom a padot ,és őszintén szólva félek. Nem könnyű a tananyag,és érzem ,hogy az elmúlt időszak alatt nem használtam az agytekervényeimet. 
Ez az suli rendezvényszervezői végzettséget ad. Nem hiszem,hogy valahol is eltudok majd vele helyezkedni ennyi idősen. De nem is ez most a lényeg számomra.Most az a lényeg,hogy tanulok. A tanulás soha nem árt. A rendezvényszervezés eléggé összetett. Kreativitást, önbizalmat, határozottságot, szép beszédet, emberismeretet és még sok minden mást igényel.Ezek a tulajdonságok a mindennapok élhetőbb, sikeresebb , hasznosabbá válásához is fontosak.Ezért is vágtam bele. Szeretnék több lenni ,mint ami most vagyok.És ezért tennem kell. Úgy gondolom,ha kicsivel is több önbizalmat, rátermettséget, ismeretet szerzek meg ez alatt a 3 hónap alatt, már tettem azért,hogy az életem ezek után másképp alakuljon. Drukkoljatok:)