Nehéz úgy írni,hogy ne sértsem meg a másik ember érzését, magánéletét.
Így csak a gondolataimat írom le. 
Szóval. Mit érezhet egy anya , aki egyedül neveli a gyerekeit. Gürizik,hogy mindenük meglegyen . Dolgozik,hogy iskolába járhassanak .Jobb életük legyen. 
Aztán derült égből villámcsapásként éri a hír,hogy az egyik gyereke beteg .
Nem is akármilyen betegség amit diagnosztizálnak a fiúnál. Csontrákkal kell felvennie a harcot.. Kell ennél rosszabb hír egy anyának?
Fogalmam sincs mi játszódhatott le benne abban a pillanatban,mikor megmondták neki .És azt se tudom elképzelni mit érezhet ilyenkor egy kamasz fiú, aki még alig élt. Aki bulizni, élni, csajozni szeretne. Akinek még az életet tiszta szívvel élveznie kellene.
Ilyenkor mindenkibe felmerül a kérdés. Miért a jó emberekre mér Isten ekkora csapást? Miért azoknak ad ekkora terhet, akiknek amúgy is van? Miért gyereknek kell szenvedni,mikor van rengeteg gonosz ember, aki megérdemelné a megpróbáltatást, szenvedést? Mit tudok én, aki csak ismerős vagyok ,ebben a helyzetben értük tenni? Erős lesz e az anya ,végig nézni fia harcát? Jó kérdések ezek ,és a választ csak Isten tudja. 
Azt mondják az okosok,hogy minden okkal történik az életünkben. Elhiszem. Talán oka van annak is,hogy egy gyereket,és anyát ,és a hozzájuk tartozókat ekkora megpróbáltatásnak teszi ki az élet. De mit akar a sors ezzel üzenni? Vagy a betegségnek nincs üzenet? Csak jön? Nem hinném. Minden betegségnek lelki eredete van,és üzen nekünk embereknek,hogy hol a baj. 
Gyógyszerek , kórház nélkül nincs gyógyulás, de ha a test mellett a lelket is gyógyítanánk talán gyorsabb, sikeresebb lenne a felépülés. Megpróbáltatásokkal idegőrlő várakozásokkal , teli időszak vár rájuk. Nehéz, gondokkal, akadályokkal teli sors jutott részükre . De hiszem,hogy jól fogják venni az akadályokat , és tartogat az élet számukra sok közösen eltöltött pillanatot is. 
Idővel minden rendeződik , és békében ,szeretetben tervezhetik a jövőt.
Nem szabad feladni a reményt,és hinni kell a gyógyulásban. Mert az erős hit, csodákra képes! És csoda van!