A múlt héten a gyárban az emberek kicsit kiakadtak. Az egyik munkás felesége ment el 32 évesen . Két kisgyereket hátra hagyva. És 1 kollégánk hagyott minket itt ő is 32 évesen. Bele gondoltam,hogy a halál milyen gonosz:( Nem válogat, csak jön. Néha várjuk, mert megváltás. Néha gyűlöljük,mert váratlanul állít be.A legnagyobb boldogságot tönkre téve. Vannak még terveim ,és élni akarok. De leültem gondolkozni. Ha jól végig gondolom, a gyerekeimnek rajtam kívül senkijük nincs. 
Igaz, hogy nagyok,és lesz párjuk, családjuk. De , ha most jönne értem a kaszás,nagyon egyedül lennének. Magukra utalva. Ezt nem akarom! Mit tehetek ellene? Nem sokat. A legfontosabb talán az, hogy nem gondolok rá. Csak előre ! Terveket, álmokat szövök:) Képzelődöm esküvőről, unokákról. Örülök az apró kis dolgoknak az életben. És kérem az angyalaimat, és Isten -t, hogy segítsen meg. Élni akarok , még bírok. Lagziba sírni, táncolni:) Unokát pelenkázni, dajkálni. Homokozóba várat építeni velük. Csokival kikent ruhába látni őket. Kutyát sétáltatni velük. 
És reménykedem ,hogy kívánságomat meghallgatják . Kérésemet méltónak tartják arra , hogy beteljesítsék. Én bízok bennük.
Az életet tudatosan kell élni. Előre nézni ,és tervezni. Ezért én tervezek. Sok időm van még:) Nem akarok a gyerekeimnek gondot. És mivel egy temetés nem olcsó félre teszek egy kis pénzt. Tudom,hogy megélem őket boldognak, sikeresnek látni. Tudom,hogy játszom majd az unokáimmal. De el jön az idő ,mikor én is elmegyek. Nem akarok mást, csak szépet hátra hagyni. Nem akarom,hogy kölcsön, adósság emlékeztesse őket rám. Így az én dolgom magamról gondoskodnom. És róluk. Érezzék,hogy szeretem,és számíthatnak rám, még itt vagyok.