Címkefelhő
Feedek
Megosztás

Megtettem:)

 

Több mint 30 évvel ezelőtt a lányok leginkább a leendő férjük nevét vették fel a házasság után. Én is így tettem. Hivatalosan még most is azt használom a válás után 7 évvel. A bíróságról kijövet azt terveztem, hogy hamar megszabadulok a rossz érzésektől, emlékektől, névtől. De valami meghatározhatatlan, megfoghatatlan, láthatatlan akadály meggátolt abban, hogy megtegyem első lépésnek a névváltoztatást. Talán a fontossági sorrend, pénz és időhiány miatt ezt a tervemet mindig halogattam. Ez idáig. Most hirtelen valami belülről feltörő energia beindított. Mintha nem is én akarnám, hanem egy másik ember, aki ugyanúgy én lennék, csak más jellemmel, érzéssel, temperamentummal. Sokat gondolkoztam rajta, hogy ezt eddig miért nem tettem meg. Tudom, hogy az eltelt 7 év alakított, formált rajtam előnyömre. Megszilárdított jellemileg és kialította bennem azt a számomra fontos értékrendet amit magaménak mondhatok. Lehet, hogy ennek így kellett történnie? Idő kellett hozzá, hogy rájöjjek ki vagyok én? Az ember szinte gyerekfejjel ment az anyakönyvvezető elé. És évtizedekig mind ketten a másik képlékeny jellemét próbálta formálni, alakítani aszerint, melyikőjük az erősebb egyéniség. Nálunk én voltam az aki engedékenyebb volt. Volt mit tanulnom, behoznom az elmúlt 7 év alatt. Most jutottam el oda, hogy ne várjak tovább. Persze, tudom a név nem jelent semmit. Ha ezotéria szerint nézzük persze a névnek is jelentősége van, de számomra a spiritualitás fontosabb. Hiszem,a nevünknek annyi csak a funkciója, hogy itt a földön ismerőseink, barátaink be tudjanak azonosítani. Az élethez való hozzáállás az ami sokkal fontosabb. Mert azzal mutatunk példát. Azt az érzést, gondolkodást, magatartást, elfogadást, amit mi átadunk gyerekünknek, környezetünknek ők viszik tovább. Nevünkre, külsőnkre már senki nem emlékszik, de ő álltaluk nyomot hagyunk a földi létünkről. A múltamat nem zártam le végleg. Két gyerekem van, akik felnőttek és apjuk nevét viselik. De nekem már ez a név nem jelentett semmit. Emléket csak, hogy egy ideig egy úton jártunk. Megkönnyebbültem. Vége egy korszakomnak. Érzem. Még nem tudom mit hoz számomra a jövő,de biztos vagyok benne,hogy sokkal jobbat. Várom és igyekszem, hogy egyre jobb legyek én is.

Széttört magvak

 

Itthon, Magyarországon egyre több a válás.Már nem tolerálunk , nem nyelünk úgy mint szüleink, nagyszüleink. Talán hamarabb is bedobjuk a törülközőt mint kellene. Nem törődve semmivel , egy dologra összpontosítunk . Hogy a mi akaratunk , érdekünk győzzön a másikéval szembe. Erővel, rafinériával mindent bevetünk annak érdekében, hogy a másiktól amit csak lehet kicsikarjunk. Sokszor nem is az igazságosság, vagy a anyagiak miatt. Épp csak azért,hogy fájdalmat okozzunk. Káröröm,és kielégülés enyhíti sértődöttségünket a másik vergődését, kínját látva. De számomra felfoghatatlan , és elfogadhatatlan amikor gyerekeket vonnak be a szülők ebbe a játszmába. Az amikor pénzzel, vagy bármi mással az egyik szülő a másik ellen hangolja közös gyermeküket. Ez a nevelési mód szerintem kihat a gyerek egész életére.
Ilyen neveltetéssel nem hiszem,hogy sok jót várhat bármelyik ős idősebb korában ha segítségre lenne szüksége.De mi a helyzet,ha két közös gyermek van egy családban?
Míg régebben egyértelmű volt ,hogy a gyerekek az anyjuknál vannak igazán jó helyen, ez az álláspont mára megváltozott.
Mert előfordulhat az is ,amikor az apa nagyobb odafigyeléssel, szeretettel tanítja, neveli a csemetét mint a nő, aki addig az anyai szerepet betöltötte.
És az is előfordulhat,hogy a két közös gyermeket szét választva , mind két szülő felelősséget vállal egy -egy gyermekért. Nem tudom ki találta ki ezt a megoldást és mit szólnak hozzá az okos gyermek pszichológusok. Bennem felmerült egy kérdés. Nem okoz ez a fejlődésükben valami káros hatást? Nem elég nagy trauma a szülők szét válása? A biztonság, stabilitás mellet , még a testvéri kötödés elvesztése is? Bele gondolt már valaki az ilyen gyerekek érzéseibe? Nem lehet magányos annak a kicsinek, kamasznak az élete, akit még a testvérétől is elszakítanak ? Tudom. Van láthatás,és nyári, téli szünet. És ez elég? Vagy csak arra jó ,hogy azt gondoljuk mindent megtettük a gyerekek érdekében. 
Ha végig gondoljuk saját életünket , rájöhetünk arra,hogy akikkel nem vagyunk naponta együtt azokkal egy idő után már nem ápoljuk a kapcsolatunkat Valahogy elmaradnak a közös élmények, beszélgetések. Ahogy látom, ez jellemző a ketté választott gyermekekre is. No , de mi lesz akkor ,ha felnőnek? Lesz összetartozás, egymásra odafigyelés? Közös karácsony ,és testvéri kötődés? Vagy mind kettő számára egy idegen többet fog jelenteni?
Ezek a gyerekek felnőtté válásuk után , milyen képet látnak maguk előtt a családról? Hogy fogják elképzelni a közös életüket egy másik emberrel,és a gyerekeikkel? Nem hiszem,hogy lesz konkrét kép. Inkább sok minden más. Bizonytalanság, félsz, magány, vágyakozás. Remény, sérülés, csalódottság. 
Nem érdemel meg egy ember se ilyen jövőt. A válás elkerülhetetlen sokszor. De talán saját ,önző érdekünket háttérbe szorítva a gyermekek érzelmi életét nézve kellene döntenünk.
Ebben minden szülőnek egyet kellene érteni . Hisz csak az a jó szülő ,aki figyel gyermekére. Aki jót akar ,és tesz is azért,hogy jó példával szolgáljon.
A gyerekből olyan felnőtt válik, amilyenek mi vagyunk. Mert a mi érzéseinket, gondolkodás módunkat, látásmódunkat , mi tápláljuk beléjük. Velünk nőnek fel,és tőlünk tanulnak. 
Hát mutassunk példát. Ügy ,hogy büszkék lehessünk rájuk ,és saját magunkra is:)

Térj vissza az emberekhez!!!

Volt egyszer egy kis család. Apa, anya, gyerekek. Az apa dolgozott, Az anya dolgozott,és ellátta a családot. A gyerekeknek pedig semmire nem volt gondjuk. Iskolába jártak ,és csak nőttek. Az anya mindenben támogatta , kiszolgálta az urát ,és a gyerekeket. Leste minden gondolatukat, kívánságukat. Mindent megoldott elintézett helyettük, magát nem kímélve. De , egyszer csak valami elromlott:( A házasságnak válás lett a vége. Az asszony magára maradt. A gyerekek már nagyok,és élik a maguk , saját életét. Most egyedül él egy lakásban , magára zárt ajtó mögött. Nem dolgozik,és ritkán megy emberek közé. Talán jó neki ez az állapot. Talán nem. Nem tudom. Nem tudom mit érez ,és mi járhat a fejébe. De azt tudom, hogy a magány, munkanélküliség semmi jóra nem vezet. Nehéz lehet egy családot kiszolgáló anyának egyik napról a másikra elfogadni,hogy már nincs kikért önfeláldozó , magát elhanyagoló szerepe megszűnt. Nincs már aki után pakolnia kellene. Akik miatt a karton vizet cipelnie kell meló után haza felé. Megszűnt az eddigi életének értelme. De meddig maradhat az ember ebben a magányos, semmi állapotban? Van ennek az állapotnak értelme? Szerintem igen, van értelme,ha elgondolkozik eddigi életén. Ha rájön, ne szolga legyen, hanem egy csapat lelke. Mi nők vagyunk azok, akiknek fontos szerep jutott a család össze tartásában. Nekünk kell mindenre ,és mindenkire oda figyelnünk , észben tartanunk. Nem könnyű feladat. Ezért, hogy ez működjön kell egy kis önzőség:) Magunkkal is kell foglalkoznunk. Nekünk is kell, hogy legyen örömünk. Nem feláldozni kell magunkat a többi ember miatt. Az áldozati szerep semmi jóra nem vezet. Semmibe nézik törekvésünket, munkánkat. Természetessé válik a család többi tagja számára ,hogy mi mindig megoldjuk , megcsináljuk helyettük. Érzéketlenné, és követelőzővé tesszük őket, és közben őket hibáztatjuk a saját magunk hülyesége miatt. Ha rájön ez az asszony ,hogy mit,és hol rontott el, akkor van értelme annak,hogy visszavonultan él most. De ezt sokáig nem szabad csinálnia!!! Kell a pénz, és a társaság.A depresszióra van gyógyszer, de a legjobb a meló,és az emberek közelsége. Ha nehezen is ,de fel kell állni!!!
Nem engedhetjük meg magunknak az önsajnálatot. Ki kell evickélni belőle ,és menni előre. Nem lehet elbukni, és veszni hagyni mindent amit az évek alatt elértünk. A múltból tanulnunk kell. A jövőnket meg tervezni ,és életre kelteni.

SZEREPCSERE

 

Egyre többször fordul elő, ahogy hallom, hogy nem a nő marad otthon gyesen hanem az apuka. Ő vállalja a gyerekek nevelését, és a háztartás vezetését. Az anya pedig átveszi a családfenntartó szerepet, és keresi a pénzt. Talán nem is lenne ezzel semmi baj, ha működik a kapcsolat úgy ahogy egy jól , vagy átlagos házasságban működik. De! Valamelyik nap beszélgettem egy ilyen apukával,és felmerültek bennem kérdések.
Ez az apuka 3 gyerekkel volt gyesen, akikből a legkisebb autista gyanús:( Bele gondolva helyzetébe ,nem lehetett könnyű, és most sem az amit átélhet. 
Sajnos az ő kapcsolatuk tönkre ment. Jött a szokásos cécó. A gyerekeket az anyjuk kapta meg. Ami engem érdekel az csak pár kérdés.Ha évekig valaki a karrierjét építi, pénzt keres, sokat van távol , ismeri a gyerekeit? Tudja a szokásaikat? Tud rájuk figyelni úgy, hogy nem a munkájára gondol? A sikerekért dolgozó nők szerintem duplán annyi energiát fektetnek be céljaik eléréséért mint a férfiak. Valahogy még mindig nem akarják őket elfogadni a vezetés területén. Mit gondolnak éreznek ezek a gyerekek, akiket eddig apjuk látott el ? Mi az, ami miatt az anya foggal, körömmel ragaszkodik gyerekeihez, holott eddig nem érezte fontosnak, hogy velük törődjön? Helyt áll két helyen,vagy képes lemondani a karrier építésről a családi fészek melege miatt? Mennyire lesz zökkenő mentes az átállás gyerekek ,és az anya számára? Egyáltalán komolyan akarja gyerekeit? Vagy őket is arra használja, hogy bizonyítson. Bebizonyítsa,hogy csak azért is övé lesznek a gyerekek. Itt is hatalmi harcként kezeli az ügyet, és mindent elkövet ,hogy elérje célját? Tud e a két szülő olyan helyzetet teremteni válásuk után, hogy a gyerekek lelki sérülése lehető legkisebb legyen? A bíróság aki döntést hoz gyerekek , szülők sorsáról mérlegel ilyenkor? Nem értek az a autizmushoz, de úgy tudom, sok mindent nem fogad el ez ezzel a betegséggel élő ember. Milyen hatással van rá a változás? Kiszakítják megszokott , békés környezetéből , zavart ,és űrt , félelmet táplálnak belé ,aki a világot ,és az életet úgy is másképp éli meg, mint mi , egészséges emberek.
Sok gondolat motoszkál még bennem. Hosszú lenne sorolni mind azt , ami én laikus ha a bíróság helyébe lennék az apának ítélném a gyerekeket. Az anyát pedig arra kérném ,legyen belátással. Fogadja el a tényt, hogy most veszített. Ne akarjon mindenhol győzni.

Újra kezdenéd?

 

Talán sokan vannak, akik ugyanúgy abba a cipőben járnak,mint egy kedves ismerősöm. Sokan válasszák a házasságon kívüli kapcsolatot . Azt a boldogságot keresve, amit otthon , a szürke házasságban már nem kapnak meg. Remélve,hogy életüket ez által szebbé, változatosabbá, kalandosabbá teszik. És persze ez így még kényelmes is! Otthon a párja várja. Máshol meg a " szerelme".De mi van akkor , ha a kaland kiderül ? Több lehetősség is előfordulhat. Válás. Szét költözés . Össze bútorozás. És az is előfordul, hogy minden marad úgy ahogy volt. Talán az a legrosszabb:( Megalázó, semmi jóra nem vezető. Az ismerősömék szét mentek. Nem váltak el,de külön költöztek. A külön eltöltött idő, talán jó volt mind kettőnek arra,hogy átgondolják a közösen eltöltött éveket. Átgondolják,hogy hol rontották el, és mit kellett volna másképp csinálniuk. Rájöjjenek , akarnak e új életet a másik nélkül, vagy megpróbálják egymással újra felépíteni a közös életüket. Tisztázzák magukban, hogy mi fontos számukra egy kapcsolatban. Nehéz egy elromlott kapcsolatot újra felébreszteni a régi, még be nem gyógyult sebek miatt. Talán nem is lehet begyógyulni egy ilyen sebnek . Mert a bizalmatlanság mindig kettőjük között állhat ,ha nem tesznek ellene. A kedves ismerősöm, és párja úgy döntöttek, megpróbálják. lesz ami lesz! Én őszintén drukkolok nekik. előfordulhat ,hogy nem fog működni ,és végleg szét mennek. Egy próbát megér, ha mind ketten szeretnék. Egyedül,magányosan nem jó. Aztán ,majd az idő megoldja ,hogy mi legyen a kapcsolatukkal. Maradnak együtt, másképp állva egymáshoz. Vagy végleg lezárják , a közös múltat, eldöntve, hogy nincs értelme. Két külön úton elindulva